A Lege Artis Medicinae szakmai lap már fél éve megjelentetett egy cikket a budapesti kórházakban zajló eutanáziáról. Célkeresztben az Uzsoki utcai kórház.
A Magyar Hírlap számolt be először arról, hogy felmerült a gyanú, miszerint a fővárosi Uzsoki-kórházban kezelt végstádiumú rákos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges adagjuk négy-ötszörösét adták be, ami rövid időn belül a halálukhoz vezetett.
Az Uzsoki kórházban eutanázia gyanújával nyomoznak
A szakma már fél éve gyanakszik: egyes budapesti kórházakban aktív eutanázia folyik, de nyomozást csak most kezdett a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A morfium túladagolását állítólag több kórházi személy is elvégezte. A nyomozók által házkutatás során lefoglalt dokumentumok tanúságtétele alapján 2005 és 2006 között erős a gyanúja annak, hogy a fül-orr-gégészeti osztályán bekövetkezett halálesetek egy része morfiumtúladagolás miatt következett be.
Márkus Attila Szándékos morfintúladagolás Magyarországon című írása már fél évvel ezelőtt megjelent a LAM című szakmai lapban, bár már sokkal korábban, 2010. július 1-jén kézhez kapták azt. Csak hónapokig tartó mérlegelés után döntöttek úgy: megjelentetik a cikket. A lap nyilatkozata szerint szerkesztőségi gyakorlatukhoz hozzátartozik, hogy több szakértő és lektor is átvizsgálja a beérkező cikkeket, ezért kerülhetett csak hónapokkal később napvilágra az Uzsoki-kórházat is érintő cikk.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a Lege Artis Medicinae lapban megjelent magyarországi eutanáziáról szóló cikkben megjelenő feltételezések igazak: az Uzsoki utcai kórházban aktív eutanáziát követtek el, ami minden magyarországi jogszabálynak ellentmond. Ha bizonyosságot nyernek a találgatások, akkor az ügynek Rácz szerint büntetőjogi következményei is lehetnek.
A rendőrség nyomozásba kezdett az Uzsoki utcai kórház ügyében: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folynak a vizsgálatok, de eddig még senkit nem gyanúsítottak meg. A fővárosi kórház kedd estig nem nyilatkozott az ügyben, ahogyan a vizsgálat lezárulásáig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága sem kíván reagálni a történtekre.